Elemző sarok

Elemző sarok

Vissza a csúcsra?

2021. március 22. - MA19

Ősszel folytatta az előző szezonban mutatott szenvedést a Barcelona, az utóbbi egy hónapban azonban a legsikeresebb időket idéző játékkal rukkoltak elő. Mi áll a hirtelen és nagymértékű fejlődés hátterében? Utánajártam. ( az egyes statisztikai adatokra a cikk végén találtok magyarázatokat )

Az FC Barcelona az előző szezon végén a Bayern München ellen elszenvedett pokoljárás és megsemmisítő vereséggel történelmi mélypontra jutott. Beérett a Bartomeu által irányított vezetőség dilettantizmusának "gyömölcse." Az igazi kérdést a hogyan tovább jelentette. A vezetőedző személye megváltozott, az akkori elnökség választása egy igazi klublegendára, Ronald Koemanra esett. A frissen kinevezett menedzser nem tudott játékost igazolni a pénzügyi válság miatt, Pjanic, Pedri, Trincao és Dest érkezése már korábban biztos volt. Az első 2-3 meccsen biztató és meggyőző játékot nyújtott az együttes, utána azonban rosszabbra fordultak a dolgok. A katalánok védekezése borzalmas volt, az ellenfelek ellentámadásait nem tudták megfékezni, a várható kapott gólok minőségében ( xGA, expected goals against ) csupán a középmezőny elején tanyáztak a bajnokságban, a helyzetkihasználás terén még nagyobb gondokkal küzdöttek. A kapott góljaik jelentős hányadához kapitális egyéni hibák vezettek, sok meccsen pedig hiába dolgoztak ki temérdek helyzetet, azok értékesítésének hiánya pontvesztésekhez vezetett. A PSG elleni odavágón újabb pofont szenvedtek el a BL-ben, továbbá, sokakban még az is felmerült, hogy nem végez BL-kvalifikációt érő helyen a Barca. Ehhez képest jelenleg 2. a bajnokságban 4 pontra a megroggyanó Atlético Madrid mögött, a Spanyol-Kupában pedig a Bilbao ellen fog megmérkőzni a döntőben.

A fordulópontot a Sevilla elleni, február 27-én lejátszott bajnoki találkozó hozta el. Ezen a találkozón egy új formációban ( 3-5-2 ) küldte fel csapatát Koeman ( a PSG elleni meccsel kezdődően 3-4-3-ra módosult a formáció ). Ez a változtatás a csapat egészére és benne az egyes egyénekre is nagyon pozitívan hatott. Azáltal, hogy 3 belső védő tartózkodik hátul, nagyobb területet tudnak lefedni, levédekezni, a Barcelona ellenállóbb lett kontrákkal szemben, kevesebb helyzetet enged az aktuális ellenfélnek és kevesebb gólt is kap. Sergio Busquests nagyon szenvedett az idény első felében, hiszen védekezésben túl nagy területet kellett volna lefednie, az új játékrendszernek is köszönhetően magára talált, a támadásokat pedig jobban tudja segíteni.
Azokon a találkozókon, amelyeken Ronald Araujo pályára lépett, hatékonyabb volt a katalánok védekezése. Fiatal kora és rutintalansága ellenére az uruguayi nagyon érett és magas szintű teljesítményt tett le az asztalra. Rendkívül erős, magas, kiváló a levegőben, remekül helyezkedik és gyors. Illik a Barceloan stílusába, mivel proaktív védő: Egy meccsen átlagosan 10-szer gyakorol nyomást az ellenfélre, amikor az vezeti, passzolja vagy kapja a labdát. Oscar Mingueza a szezon egyik legnagyobb felfedezettje. Ő is jól játszott, különösen ahhoz képest, hogy bemutatkozása előtt 1 héttel még azt sem tudta, hogy a Camp Nouban hogyan lehet eljutni a hazaiak öltözőjébe. Hátul még túl sokat hibázik, viszont előrefelé játékban nagyon hasznos ( utóbbi a modern futballban a legjobb középhátvédekre jellemző ), a Shot-Creating action/meccs mutatója 1.09, amivel ő viszi a prímet az együttes középhátvédjei közül, továbbá a 4,56 progresszív labdacipelés/meccs mutató is impozáns, ebben csak Lenglet jobb hozzá képest a poszttársai körében. Ő is nagyon proaktív játékos, átlagosan 14,48(!) alkalommal gyakorol nyomást az ellenfélre egy meccsen.

kb1.jpg

A szélességet a két szárnyvédő, Alba és Dest adja meg. Mindkét játékos lubickol ebben a játékrendszerben, ugyanis bátrabban mehetenek előre ( a 3 belső védő miatt ) a támadásokat segíteni. A spanyol balhátvéd pazar szezont fut, már most 5 gólnál 8 gólpassznál jár minden tétmeccset figyelembe véve. Ráadásul, ebben a szezonban a 90 percre vetített Shot-Creaing action mutatója is pazar, egészen pontosan 2.61. Dest nyáron érkezett az Ajax együttesétől és már most a csapat egyik legnagyobb erőssége. Nagyon technikás, intelligens, jól cselez, gyors és védekezésben is megállja a helyét. A Shot-Creating action mutatója egy meccsre vetítve 1.97, ami kifejezetten jónak számít egy jobb odali védő/szárnyvédő esetében. Még csak 20 éves. Dani Alves nyomdokain. Azáltal, hogy az előbb említett 2 játékos megadja a szélességet és Griezmann illetve Dembélé befelé húzódik, a Barcelona formációja labdával alapvetően 3-2-5-re módosul, de ez közel sem kőbe vésett, sok elmozgással és helycserével operálnak.
Frenkie de Jong ebben a szezonban egyértelműen szintet lépett, gyakorlatilag nélkülözhetetlen a Barcelona számára. Rendkívül nyomástűrő, ezért nagyon ritkán veszít labdát. Eljuttatja a labdát a támadóharmadba, meccsenkénti átlagban több kulcspasszt oszt ki, ( 0.98→1.11 )több progresszív passzt ad ( 4.60→5.53 ), több progresszív labdacipelést végez ( 8.60→9.76 ), sokkal több labdaérintése van ( 78.09→89.31 )és több lepattanót gyűjt be ( 8.04→9.34 ) ebben az idényben az előzőhöz viszonyítva. Brutálisan jó mutatókal rendelkezik, ráadásul, a mélységi befutásai is élményszámba mennek, ( ha a középpályán játszik ) már 6 gólt szerzett és kiosztott 5 gólpasszt is. Pedri szintén üde színfoltja ennek a csapatnak. Jól cselez, nagyon techikás, rendkívül kreatív, helyzeteket alakít ki, nyomástűrő, Messivel pedig nagyon megtalálták az összhangot. 3.11 lövést eredményező akciót produkál meccsenként, ebben a tekintetben a sok játékperccel rendelkezők közül csak Messi és Dembélé hoz jobb számot. 0.33-as npxG+xA/meccs mutatót termel( 0.5 ebben a mutatóban már nagyon jónak számít ). 4.35 sikeres passzt ad a támadóharmadba, 1.63 sikeres passzt ad a tizenhatoson belülre ( ebben a tekintetben 4., Griezmannt is megelőzi ) és 1.63 kulcspasszt oszt ki 90 percre vetítve.  A spanyol játékos 18 évesen, rögtön az első barcelonai szezonjában hozza ezeket a számokat, úgy, hogy folyamatosan játszik. Világklasszis matéria, nem kérdés. Nagyon alázatos, a védekezésből is kőkeményen kiveszi a részét. Egy kisebb hiányérzetem van vele kapcsolatban: Bátrabban és többször kellene lövéssel próbálkoznia, még egy lövése sincs meccsenkénti átlagban.

Ousmane Dembélé első 3 idényében folyamatosan sérülésekkel bajlódott és nem arra fókuszált maximálisan, hogy minél jobban teljesítsen, ezért finoman szólva sem vált a Barcelona drukkerek kedvencévé. A most futó szezonban már több alkalommal is megmutatta tudásának legjavát. Sebességét és robbanékonyságát kamatoztatva mélységet tud adni a csapatnak. Nagyon jól kerül helyzetbe ( 0.31 npXG/meccs, csak Messi és Griezmann van előtte ), jól megtalálják a társak, azonban a helyzetkihasználása pocsék, aminek állatorvosi lova a PSG elleni visszavágó. Sok ziccert hagy ki, pedig bombagólokat is képes lőni. Lövések kialakítása terén ( 3.96 Shot-Creating action/meccs )csak Messi jobb hozzá képest. 90 percenként 0.56-os npxG+xA mutatót termel, 4 sikeres cselt hajt végre, sőt, 2.80(!) progresszív labdacipelést végez a tizenhatoson belülre, ebből a szempontból mindenkit maga mögé utasít. A pocsék helyzetkihasználáson kívül még 1 nagy gond van vele: védekezésben gyakorlatilag hasznavehetetlen. Ha ezekben sikerülne fejlődni ( különösen az előbbiben ), akkor még nagyobb értéke és fontosabb játékosa lehetne az együttesnek.

kb4.jpg
Lionel Messi ismét extraklasszis formát nyújt, 2021-ben 12 bajnoki mérkőzésen 16 gólt és 7 gólpasszt tud felmutatni. Nagyon motiváltnak látszik, ő is minden erejével küzd, tisztán látszik, hogy hisz ebben a projektben. Antoine Griezmann teljestményét renegeteg kritika érte az elmúlt 1.5 évben, részben jogosan. Nagyjából a pályának ugyanazon a területén működik jól, nagyjából ugyanabban a szerepkörben, ahol Messi szeret játszani és az argentin zseni nyílvánvalóan magasabb szintet képvisel. Grizi az előző szezonhoz képest előrelépett a támadójátékot tekintve, de még mindig nem az igazi és vélhetően sosem lesz az. Azt viszont nem lehet elvitatni tőle, hogy óriási mezőnymunkát végez, a védekezésből pedig oroszlánrészt vállal. Mindig hátrafut és sok labdát szerez.

A fentiekhez hozzájön a következő: A Barcelona abban a stílusban, harcmodorban lép pályára, ahogyan a legsikeresebb években tette. Már az ellenfél térfelén megkezdik a védekezést, már ott megpróbálnak labdát szerezni, aminek érdekében folyamatos és intenzív presszinggel keserítik meg ellenfeleik életét. Nagyon hatékonyan, állatorovosi ló a PSG elleni visszavágó. Ronald Koemant sokan kritizálták az ősz folyamán, az utóbbi időben azonban kivívta mindenki elismerését, teljes joggal. Óriási a csapategység, fizikálisan ismét a toppon vannak, komoly tartása van a csapatnak, 90 percen keresztül küzdenek és hajtanak. Koeman bátran mert nyúlni a fiatalokhoz, akiket nagyon szépen épít be, rend van az öltözőben. Nem egy taktikai zseni, de az előző két balekhoz  képest egyértelműen előrelépés. Azt sem nem szabad elvitatni a hollandtól, hogy képes volt megújulni, változtatni a 3 védős rendszer bevetésével. Rendkívül nehéz helyzetben vállalta el a csapat irányítását. A sérülések ( Ansu Fati és a belső védők )szintén nehezítették a dolgát. Azt viszont nem értem, hogy Riqui Puig számára miért nem ad több játékpercet, lehetőséget. Amikor pályára lép, mindig maximálisan él az eséllyel. Továbbá, intenzív letámadással a katalánokat is zavarba lehet hozni, még mindig túl sok labdát veszítenek a saját térfelükön.

A Barcelona szurkolói reménykedhetnek abban, hogy a csapat elindult a csúcsra visszavezető úton. Természetesen nagyon hosszú lesz az út, aminek még a legelején járnak, de figyelembe véve a fiatal játékosok mennyiségét és minőségét, illetve Laporta visszatérését, a remény megalapozott.
Vissza a csúcsra?

Progresszív passz: Olyan előre irányuló átadás, amely saját térfélről indítva legalább 30 méteres vagy az ellenfél térfelén legalább 10 méteres vagy a büntetőterületen belülre juttatja el a labdát.
Progresszív labdacipelés: Olyan labdacipelés, amellyel legalább 5 yardot közelít az ellenfél kapuja felé, ha nem saját térfélén történik vagy beviszi a labdát a büntetőterületen belülre.
npXG: non-penalty expected goals, azaz a várható gólok mennyisége büntetőket leszámítva.
xA: expected assists, azaz várható gólpasszok mennyisége, a helyzetkialakítás képességét vizsgálja.

( A statisztikai adatok a fbref.com oldalról származnak )

Új korszak hajnalán

Előző héten Kylian Mbappé és Erling Braut Haaland is remek teljesítménnyel rukkolt elő idei első BL-nyolcaddöntő mérkőzésén, ennek kapcsán pedig az internetes fórumokon őrségváltást hirdettek. Tényleg véget ért a Messi-Ronaldo éra? Tényleg Mbappé és Haaland lesz az évtized két legnagyobb szárja? Vélemény.

Cristiano Ronaldo és Lionel Messi is túl van már pályafutásának csúcsán. A portugál gólgép a Juventus csapatával próbál meg sikereket elérni, de már nem hozza azokat a számokat, amiket korábban és egy igazán ütőképes csapat sincs körülötte. Messi évek óta a hátán viszi a Barcelonat, de az ő teljesítménye is kicsit visszaesett, persze nem tudjuk, mi lenne, ha nem egy válságban lévő csapatot, klubot kellene víz felett tartania elképesztő erőfeszítések árán. A Messi-Ronaldo duó által fémjelzett éra véget ért. Valóban hihetetlen számokat produkáltak bő 10 éven keresztül, ezért kiérdemelték a megkülönböztetett figyelmet, nem volt szó a valóság elferdítéséről, habár néha túlzónak éreztem azt, hogy a Klasszikusok szinte kizárólag róluk szóltak. Biztos voltam abban, hogy az előbb említett két szupersztár hanyatlása/visszavonulása után a közeg ( értsd: szurkolók, szakértők, a sajtó ) új sztárokat, új ikonokat fog keresni. Miért? Azért, mert szükség van szimpla és pofon egyszerű narratívákra, amíg segítik a futballról való gondolkodást és véleményalkotást. A közösségi oldalak térhódításával a futball, mint szórakozási lehetőség alternatívái nagy mértékben bővültek, a figyelemért óriási verseny zajlik és ennek megragadására ezek a párharcok és narratívak tökéletesen megfelelnek.

Mbappé és Haaland minden valószínűség szerint ebben az évtizedben meghatározó, klasszis játékos lesz, de kettejük párharcát túlzásnak, erőltetettnek és erőteljes ferdítésnek látom. Először is, kettejüket nehéz öszehasonlítani. Mbappé 2017 tavaszán robbant be a köztudatba, amikor parádés teljesítményének is köszönhetően a Monaco bajnok lett és BL-elődöntőt játszott. A PSG együttesének nem is kellett több, elhozták a hercegségbeli együttestől. Már 4 és fél szezont töltött el a Ligue 1-ben ( a most futó idényt kihagyva ), játszott BL-döntőt, sőt, világbajnok, úgy, hogy a francia csapat alap-és kulcsembere volt ( 4 gólt is szerzett ). A Bajnokok Ligájában is bizonyított már, 24 találatot jegyzett 41 meccsen. Azonban számomra még hiányzik az, hogy éveken, szezonokon keresztül egy erősebb bajnokságban bizonyítson, de a képességeit figyelembe véve ez vélhetően meg fog történni, a kérdés a mikor és a hol. Az eszeveszett sebessége ( gondolkodásban is ), a robbanékonysága és a dinamikussága mindenki számára ismert, de ennél sokkal komplexebb játékos. Kiválóan kerül helyzetbe, nagyszerű befejező, ha kell visszalép és elkéri a labdát, a mélységi futásai ellen a védők általában tehetetlenek. A Barcelona elleni meccsen kiválóan mozgott be a védelmi vonalak közé. A cselezőkészsége is fantasztikus. Bármelyik szélen, de akár centerként is bevethető.

mh1.jpg

Ezzel szemben Haaland 2019 őszén hívta fel magára a figyelmet a Salzburg BL-meccsein, első találkozóján triplázott a Genk ellen, egy fordulóval később duplázott az Anfielden. 2020 telén a Borussia Dortmund csapatához szerződött, ahol azóta ontja a gólokat. A norvég más típusú játékos, mint Mbappé. Egy igazi izomkolosszus, szintén gyors, robbanékony és dinamikus. De ami még ennél is fontosabb, rendkívül letisztult a játéka, semmi felesleges mozdulat. A tizenhatoson belül pontosan tudja, mit csináljon, hova és mikor mozogjon, ebből kifolyólag rengeteg gólt lő egyérintőből. A védők tartanak tőle, tehetetlenek ellene, erre tankönyvi példa a Sevilla-Dortmund BL-mecccs. Nagyon tudatosan építi a karrierjét, ami két dologban mutatkozik meg: A játékán és azon a döntésen, hogy a Borussia Dortmundot választotta ( pedig Solskjaer megpróbálta a Manchester Unitedhez csábítani ), ami kiváló ugródeszka lesz egy igazi gigaklubhoz. Eddig 13 alkalommal lépett pályára a legrangosabb európai kupasorozatban, melyeken 18 gólt termelt. A Bundesligában eddig 32 meccsen 30 gólt jegyez.

Mbappé már több éve a világ 5. legerősebb bajnokságában játszik, ezzel szemben Haaland "csupán" másfél éve egy másik és erősebb bajnokságban bizonyít, szóval már csak ebből kifolyólag is nehéz őket összehasonlítani. Messi és Ronaldo esetében adott volt két zseni, akik mindenki felett jártak, de ami még ennél is fontosabb: Spanyolország két legnagyobb klubja, a másikra ősi riválisként tekintő Real Madrid és Barcelona együttesében láthattuk őket évről évre. Ahogyan mondani szokták: A többi már történelem. A teljes képhez hozzátartozik: A tavalyi PSG - Dortmund BL-nyolcaddöntő visszavágó előtt Haaland azt nyilatkozta, hogy "Párizsnak új királya van", a meccs utáni ünneplés során pedig( mivel a francia együttes jutott a legjobb 8 közé ) a Párizs játékosai Neymar ötletétől vezérelve Haaland gólörömét utánozták, amivel nyílván csípős választ adtak a norvégnak. Továbbá, Haaland a Sevilla elleni találkozó után azt állította, hogy Mbappé előző napi triplája nagy motivációt jelentett számára. Ebből a nyilatkozatból az látszik, hogy a 20 éves center hajlandó felvenni a kesztyűt.

Azonban addig, amíg nem játszanak legalább egy bajnokságban, nehéz/nehezebb lesz a sajtó számára kettejük párharcát fókuszba helyezni. Ráadásul, nem érzem, hogy annyira kiemelkednének kortársaik közül: Jadon Sancho, Joao Félix, Ansu Fati vagy éppen Phil Foden előtt is fényes jövő áll, időközben pedig akár még mások is berobbanhatnak.

Ti jöttök!

 

Semedo vagy Davies lesz a Barca-Bayern nyerőembere

A Bajnokok Ligája idei negyeddöntős meccsei közül a Barcelona-Bayern München párosítás cseng a legjobban. Alapvetően a bajorok várhatják nagyob reményekkel a találkozót, de az, hogy a továbbjutás kiléte 1 meccsen dől el semleges helyszínen, növeli a meglepetés esélyét. Beharangozó.

1. várható kezdőcsapatok:

Barcelona( 4-3-1-2 ): ter Stegen - Semedo, Piqué, Lenglet, Jordi Alba - Busquests, Frenkie de Jong, Arturo Vidal - Griezmann - Suárez, Messi
Hiányzó: Umtiti ( sérülés )

Bayern München ( 4-2-3-1 ): Neuer - Kimmich, Boateng, Alaba, Davies - Thiago, Goretzka - Perisic/Coutinho, Müller, Gnabry - Lewandowski
Hiányzó: Pavard ( sérülés ), Coman ( sérülés )

2. kulcskérdések

A) széljáték: A Bayern München egyik legnagyobb erőssége a kiváló széljáték. A bal oldalon a 19 éves Davies felfutásai jelentik az egyik legkomolyabb támadófegyvert. A kanadai játékos szélvészgyors, elképesztően robbanékony és dinamikus, amit a befelé játszó szélsők miatt és a labdabirtoklásra épülő stílusban nagyszerűen tud kamatoztatni. Eredendően bal oldali támadó, ezért nagyon technikás, kiválóan cselez, lát a pályán, a beadásai pedig életveszélyesek. Azonban, a védekezést leginkább sebességből oldja meg, a helyezkedésén van még mit csiszolni, a védekező párharcok sem számítanak az erősségeinek. Éppen ezért Semedo akár nyerőemberré válhat abban az esetben, ha Davies semlegesítésével kihúzza a bajorok egyik méregfogát. Igen ám, de ez a fizikálisan toppon lévő, védekezésben nagyon stabil és megbízható, szintén gyors portugál bekk számára igazán embert próbáló feladat lesz. Semedo viszont támadások esetén kihasználhatja poszttársának védekezésbeli hiányosságait, ráadásul Messi játékát segítheti azáltal, hogy az oldalvonal mellett passzopciót nyújt, megosztva Davies figyelmét, energiáját, amivel szintén főszereplővé léphetne elő. Azonban, ha Davies kerekedik felül portugál ellenfelén, a kanadai fog kulcsemberré válni. A meccs legfontosabb párharca. Messi pedig vélhetően Davies felfutásai miatt megnyíló szabad területeket fogja keresni. Az argentin ellen pedig a kanadai sebessége kevés lesz. A túloldalon a Jordi Alba - Gnabry párharc is bőven tartogat izgalmakat, a spanyol bekknek lesznek nehéz percei a német szélső ellen.

B) letámadás: Hansi Flick irányítása óta a bajorok előszeretettel intenzív és agresszív letámadással nehezítik meg ellenfelük életét, a katalánok ebben a szezonban fojtogató presszing ellen többször is szenvedtek, mint malac a jégen ( lásd: tavaszi El Clásico ). Ebből kifolyólag adja magát a kérdés, hogy a Barca megpróbálja a földön kihozni a labdát vagy gyors indításokkal kísérleteznek inkább. Vélhetően mindkettővel próbálkozni fognak, utóbbi esetében a visszamozgó Griezmann-ra vagy Messire kulcsszerep hárulhat. Az is kérdés, hogy a németek mennyire fogják feltekerni a presszinget, szerintem nem nagyon fognak levegőt hagyni ellenfelüknek.
Setién egy hatalmas dilemma előtt áll: Ha túlságosan feltolja a védelmi vonalat és sebezhetővé teszi csapatát kontrák ellen, könnyen elbukhatják a meccset. Ráadásul, a müncheniek hátsó sora tele van nyomástűrő, labdabiztos focistákkal ( Alaba, Davies, Kimmich, Thiago ), tehát nehéz őket letámadással zavarba hozni. Azonban az sem feltétlenül kedvező meccskép a katalánok számára, hogy a Bayern birtokolja a labdát, dominál, ők pedig védekeznek. Setién elődje, Ernesto Valverde pont a konzervatív, besz*ri hozzállás miatt bukott meg Liverpoolban.

C) Ki fog irányítani, dominálni, labdabirtoklás: Mindkét együttes a labdabirtokásra, a labda mihamarabbi visszaszerzésére fog törekedni. Egyik együttesnek sem ízlik az, ha az aktuális ellenfél nyomás alá helyezi védelmüket. A katalánok védekezése évek óta borzalmas, de a Bayern védősorában játszók a támadó skillekben erősebbek a védekező skillekhez képest.

barcabayern.jpg

Messi csodagólja 2015-ben
Fotó: New York Times ( nytimes.com )

3. Kulcsfigurák:

A) Lionel Messi: Évek óta a hátán viszi a csapatot. Gólokat lő, gólpasszokat ad, kulcspasszokat oszt ki, de a mélységi szervezésből is kiveszi a részét. Egyszóban: Varázsol. 5 éve 2 gólt lőtt a Bayern elleni odavágón. Nem is akármilyeneket...

B) Robert Lewandowski: Évek óta a csapat első számú gólfelelőse. Brutális fizikum, kiváló fejjáték, mozgékonyság, pazar technikai képzettség, az összjátékba bátran bevonható. Az idei szezonban 43 meccsen 53 gólt szerzett, a BL góllövőlistáját 13 találattal vezeti. Egyértelműen élete formájában futballozik. Megállítani? Szinte lehetetlen.

C) Arturo Vidal: Rengeteget fut, melózik, küzd, hajt, ütközik, rombol, labdákat szerez, labdavesztéseket kényszerít ki az ellenféltől, a letámadásban is kulcszerep hárul rá. Óriási szükség lesz a védőmunkájára.

D) Thiago: Az örökösen megjátszható biztos pont, nála tökéletes helyen van a játékszer. Tőről metszett mélységi irányító. Ha szabadon irányíthat mélységből, bőven lesz engedd el a hajam a katalánok részéről.

E) Frenkie de Jong: Elképesztően nyomástűrő, remekül fedezi a labdát, ráadásul technikailag tökéletesen képzett, ezért szinte lehetetlen elvenni tőle azt, 90% feletti passzpontossággal rendelkezik. Mindig olvassa a játékot, bármikor képes csapattárshoz továbbítani a játékszert. A Napoli ellen nyújtotta egyik legjobb produkcióját, a megindulásai, a védekezésben nyújtott munkája miatt emelkedett ki a mezőnyből.

F) Alphonso Davies: Fentebb kifejtettem.


4. VERDIKT

A csapatok idei szezonja, formája, mutatott játéka alapján a Bayern az esélyesebb, de a katalánok is rendelkeznek fegyverekkel ahhoz, hogy a maguk javára billentsék a mérleg nyelvét. Döntő fontosságú, hogy a Barca mennyire tudja kivenni a dinamikát, a lendületet, a sebességet ellenfelük játékból, egyértelműen nekik kell alkalmazkodniuk a németekhez. A bajorok 26 meccse veretlenek ( 25 győzelem, 1 döntetlen ), azonban az 1 meccses lebonyolítás növeli a szerencsefaktor jelentőségét. A Barcelona akkor juthat tovább, ha olyan jól játszanak, ahogy eddig ebben az idényben még soha, a Bayern részéről pedig egy gyengébb teljesítményre lesz szükség ehhez. A felek legutóbb 2015-ben találkoztak az elődöntőben, akkor a Barcelona jutott tovább 5-3-as összesítéssel.

Tipp: 2-1 a Bayern javára

Pep újabb banánhéjon csúszik el?

Több hónapnyi szünetet követően pénteken folytatódik a Bajnokok Ligája két mérkőzéssel, köztük a Manchester City - Real Madrid nyolcaddöntő visszavágóval. Az angolok nyertek Madridban, ennek ellenére nagyon nehéz visszavágóra számíthatnak, ugyanis Zidane újabb csodatettre és fordításra készül. Beharangozó.

1. várható kezdőcsapatok

MCI ( 4-3-3 ): Ederson - Cancelo/Zinchenko, Laporte, Eric García, Walker - Gündogan, Rodri, de Bruyne - Sterling, Bernardo Silva, Mahrez
Hiányzó: B. Mendy ( eltiltás )

RMA ( 4-3-3 ): Courtois - Carvajal, Varane, Militao, F. Mendy - Casemiro, Modric, Kroos - Hazard, Benzema, Asensio
Hiányzó: Ramos ( eltiltás )

2. kulcskérdések

A) Pep csapatának leggyengébb pontja: A manchesteriek ebben a szezonban gyakorlatilag képtelenek voltak bármifelé ellenállást tanusítani középpályás labdavesztéseik után, ezért az ellenfelek több alkalommal kerültek ziccerbe. Ebből kifolyólag az odavágón Pep a labdajáratás folyamatosságát és a biztonságot helyezte előtérbe, ennek eléréséhez két hamiskilencest ( de Bruyne, Bernardo Silva )küldött pályára, akik visszalépésekkel végeztek hasznos és fontos munkát. Az előny tudatában nem lepődnék meg, ha Guardiola valami hasonló koncepció mellett tenné le a voksát. Nekik nem kell sietni, ha pedig "eldugják" a játékszert a madridiak elől és pörgetik az órát, akkor növelik az esélyeiket. A labdavesztések elkerülésére pedig nagyon oda kell figyelni, mert a spanyolok még mindig kiválóan kontráznak, Isco vezető gólja is egy könnyelműen eladott labda miatt valósulhatott meg. Továbbá, a City ellen a pontrúgások is potenciális góleséllyel bírnak, szóval a Habfehérek ebben is bízhatnak még Ramos hiányában is.

B) Zidane: Már az elejétől all in? A vendég gárdának nyernie kell úgy, hogy legalább két gólt lő. Igen ám, de a fordításhoz stabil védekezésre is szükség lesz, tehát adódik a kérdés: Már az első perctől kezdve agresszív letámadásba kezdenek  abban bízva, hogy kihasználják ellenfelük Achilles-sarkát vagy nem rúgják be rögtön az ajtót? ( az City az Arsenal ellen vívott FA-kupa elődöntőjében szenvedett és nem igazán talált ellenszert a londoniak letámadására az első félidőben, szóval előbbiben is bőven van potenciál )Azonban a Zidane-féle Madridnak nem az agresszív és intenzív presszing a legélesebb kése a fiókban, pedig egy hatékony letámadással egyértelműen maguk felé billenthetik a mérleg nyelvét, de ebben komoly kockázat is rejlik: Ha túlságosan kinyílnak, könnyen két pofára zabálhatják a Manchester kontráit.
Egyáltalán, a spanyolok menniyre fognak a labdabirtoklásra törekedni, mennyire fognak kapura törően futballozni. Támadni kell, de a hátsó stabilitás is fontos. Az arany középutat kell megtalálni. Sikerül?

C) széljáték: Guardiola a következő tervvel küldte pályára csapatát a támadójátékot illetően: A Real középen gyakorlatilag áttörhetetlen ( Casemiro + Valverde ), ezért a széleket támadták, sikerrel. Továbbá, Ramost a hamiskilencesek kimozgatták a védelemből és a mögötte keletkező szabad területet támadták. A madridiak azon a meccsen a széleken nem igazán tudtak ellenfelük mögé kerülni - annak ellenére, hogy a széljátékuk általában kifejezetten erős és hatékony - amellyel az egyik legerősebb fegyverüket nem tudták kihasználni. Cancelo oldalán bőven lesz keresnivalójuk, Asensio ( vagy akár Vínicius ) a sebességét és a cselezőkészségét kamatoztathatja. A túloldalon vélhetően Hazard fog játszani, aki idáig adós a klasszis teljesítménnyel. Mikor, ha nem most? Döntő fontosságú, hogy ebben az aspektusban mi változik az odavágóhoz képest.

cityreal1.jpg

3. Kulcsfigurák

A) Kevin de Bruyne: A Premier League legjobb játékosa, a világ legjobb középpályása: Varázslatos passzok, elképesztő térlátás, tökéletes technikai képzettség, kulcspasszok és gólpasszok királya. Rengeteg helyzetet alakít ki, de ha szükséges, mélységből szervez. Az első meccsen nem lehetett megállítani.

B) Karim Benzema: A csapat házi gólkirálya, a csapat első számú gólfelelőse, a bajnokságban 21 gólt és 8 gólpasszt termelt. Itt az ideje megmutatnia, hogy ténylegesen ő elől a kapitány CR7 távozása után.

C) Toni Kroos: A tőről metszett irányító, aki úgy forgatja a játékot, ahogyan csak a zsenik tudják. Ráadásul a pontrúgásai tűpontosak, az átlövéseitől mindenki retteg. Nehéz lesz féken tartani. Óriási plusz lesz a támadójátékot illetően az első meccshez képest.

D) Riyad Mahrez: 1 az 1 elleni párharcokban lubickol a pazar cselezőkészsége, a sebessége, a dinamikája miatt. Egy nagyon erős és védekezésben stabil Mendy lesz az ellenfele, igazi csemege. Nem ő csillog a legszebben, de nagyon hasznos és fontos munkát végez.

 

A Real Madrid játéka a szezon 2. felére nagyon összeállt, az egyéni teljesítmények feljavultak. A hazai pontvadászatban ők kapták a legkevesebb gólt ( 25 ) és ellenük alakították ki a legkevesebb helyzetet. A meccseiket nézve egy olasz csapatnak benyomását keltik: A védekezés rendkívül stabil egy világklasszis formában védő kapussal megspékelve, a támadójáték hatékony, de nem látványos, az előnyt kiválóan menedzselik. Az odavágón mutatott támadójátékoz képest sokkal több kell. A manchesteriek az előzetes várakozásokhoz képest gyengébb szezont futottak, de a minőség bőven megvan bennük. Pep irányításával két negyeddöntős és egy nyolcaddöntős gyufa a mérleg, itt az ideje villantani valamit a nemzetközi színtéren. Az utolsó bajnoki fordulók nem bírtak téttel számukra, rá tudtak készülni az agusztusi megmérettetésekre. Pep számára akár még az állása is tét lehet, de ennél sokkal többről van szó: 2016 óta járt utoljára az elődöntőben, nyerni pedig 2011-ben tudott utoljára.

Továbbjutási esélyek: Man City 75% - 25% Real madrid
Tipp: 2-1

Ti jöttök!

Az utolsó szög is bekerült az FFP koporsójába

Mi is pontosan az FFP?Milyen célokkal vezették be?

2010-ben az UEFA ( Európai Labdarúgó-Szövetség ) Michael Platini javaslatára bevezette a Pénzügyi Fair Play nevű korlátozást, azért, hogy gátat szabjanak a horrorisztikusan magas átigazolási díjaknak és fizetéseknek. Továbbá, az európai klubfutball hosszútávú fenntarthatóságát és hitelességét kívánták biztosítani, illetve a fegyelmezett és racionális költekezést kívánták elérni. A csapatok anyagi helyzetét is ki szerették volna egyenlíteni. A gond kizárólag az, hogy ezen célok egyáltalán nem valósultak meg. Elejét szerették volna venni a túlköltkező, végül csődbe menő kluboknak, a 2000-es években így járt a Leeds, a Parma és a Fiorentina. Ezen klubok akkori tulajdonosai a klubvásárlást csupán múló hóbortnak tekintették, miután kiszálltak az üzletből, a nem piaci alapon működő klubok csúnyán pórul jártak.
Az FFP lényege, hogy egy klub kiadásai nem lehetnek magasabbak a futballból származó bevételeknél. A bevétel résznél a következőket veszik figyelmbe: Meccsnapi bevételek ( bérletek, jegyek, sör, hotdog, satöbbi ), reklám szerződések, szponzori bevételek, játékos eladások, hitel, pénzdíj ( pl. európai kupaporondon való szerezplés ), TV-s jogdíjak. Következzenek a kiadások: fizetések, átigazolási díjak, ügynöki díjak, osztalék, törlesztő hitelek. 3 éves időszakokat vizsgálnak, amennyiben egy klub a vizsgált időszakban veszteséges, az UEFA a következő szankciókkal büntethet egy korábbi figyelmeztetés után: A csapat keretét korlátozzák, utólagos diszkvalifikáció, vagy akár az európai kupaporondról is kizárhatják a vétkes együttest.

ffp1.jpg

Pontosan miért büntették a Manchester City-t? Hogyan úszhatta meg mégis?

Az angol klub félrevezette az UEFA-t az FFP-re vonatkozóan 2012 és 2016 között, ezért találták bűnösnek, zárták ki 2 évre az európai kupaporondról, illetve 30 millió eurós pénzbírságot róttak ki. A City tulajdonosa, Mansour bin Zayed Al Nahyan ( röviden: Manszúr sejk, az abu-dzabi királyi család tagja ) lényegében saját zsebből finanszírozta a klub kiadásait. Az Etihad nevű légitársaság papíron 67,5 millió fontot fizetett a mezszponzori megállapodás értelmében, valójában csupán 8 millió fonttal támogatta a Man City-t, a fennmaradó összeget Manszúr magáncége pótolta ki. Tehát, a manchesteriek a tulajdonosi támogatásokat szponzori szerződések révén rejtették el - ezáltal "ügyesen" kerülték ki a keretek szabta lehetőségeket, így nagyobb összeget fordíthattak játékosok vásárlására és fizetésekre - ami a Financial Fair Play-ben foglaltak szerint tilos. Ráadásul, a felügyelő szervet hamis adatok feltüntetésével vezették félre, ami szintén szabályellenes.

Az ügy még 2018-ban robbant ki, amikor a der Spiegel nevű lapban olyan belsős e-mailek kerültek nyílvánosságra, amelyek egyértelmű bizonyítékul szolgáltak a fenti vétségek igazolására, sőt a manchesteri vezetők szabályok iránt tanusított lenéző, rendkívül arrogáns, pofátlan hozzáállására is fény derült. A klubvezető, Simon Pearce arra a kérdésre, hogy visszadátumozhatnak-e egyes szerződéseket, a következőképpen felelt: "Persze. Azt csinálunk, amit akarunk." Az angol klub természetesen az őket ért vádakat óriási vehemenciával tagadta, a e-maileket lopottnak titulálta és közleményében leírta, hogy fellebbezést fog benyújtani, amelyet egy független szervezet, a CAS ( Nemzetközi Sportddöntőbíróság ) fog elbírálni.

Láss csodát - muhahahaha - a CAS visszavonta az UEFA döntését, ennek értelmében a City következő két szezonban részt vehet az európai kupákban. Van még tovább is, a pénzbírságot 30 millió euróról 10 millió euróra csökkentette. Az utóbbi összeget azért kell kifizetni, mert a manchesteriek hátráltatták az UEFA a klubok pénzügyeit vizsgáló bizottságának, a CFCB-nek a munkáját. Csak ki tudják valahogy fizetni, szegények... A CAS a következőre hivatkozott: A korábban kirótt büntetést megalapozatlan vagy elavult vádak alapján hozták meg - igen, jól olvasod - tehát az angol együttes nem játszotta ki az FFP-t, tehát nem bűnös. Pofám leszakad, de komolyan. Elavult vádak? Akkor miért büntetett az UEFA? Nonszensz. Megalapozatlan vádak? Mi a helyzet az e-mailekkel? Eltűntek az éterben? A City állítólag bizonyítékokkal támasztotta alá ártatlanságát. Kíváncsi vagyok, pontosan milyen bizonyítékokról tettek említést.

ffp2.jpg

Van tovább is, figyelj csak, az UEFA elfogadta a döntést, majd hozzátette: Az elmúlt esztendőkben a Pénzügyi Fair Play BETARTÁSA nagy szerepet játszott a klubok védelmében és a pénzügyi stabilitásuk megőrzésében és továbbra is ELKÖTELEZETT A SZABÁLLYAL KAPCSOLATBAN. Amikor először ezt olvastam, levettem a szemüvegemet, megtöröltem, majd elolvastam ismét. Pardon? Az UEFA konkrétan saját magából csinál komplett bohócot a fél világ szeme láttára. Egy nagyon gyenge, semmilyen befolyással nem bíró, komolyan vehetetlen szervezet benyomását kelti. A birtokunkban lévő információk tudatában a szabálysértés a napnál is világosabb, égbekiáltóan nyílvánvaló. Ehhez képest egy teljes független szervezet mondvacsinált kifogásokkal felmenti a pofátlanul szabálytalan, aljas, csaló csapatot. Tragikomédia felső fokon. Épp ésszel felfoghatatlan, érthetetlen, megmagyarázhatatlan, letaglózó, bicskanyitogató, demoralizáló, észvesztően dühítő. Egy normális világban az UEFA SAJÁT MAGA döntené el, kit zár ki a sorozataiból. Valahol értem a szándékot az FFP bevezetésével, de ha bevezették, akkor ALKALMAZZÁK.

Közröhej.

Abban az esetben, ha a két évre szóló tiltás érvényben maradt volna, a City példája picit elrettentően hathatott volna a hasonlóan működő klubokra ( PSG,  nemsokára a szaúdi állam tulajdonába kerülő Newcastle ). Igen, lehet ész nélkül pénzt ömleszteni egy klubba, de ilyen és más efféle csalások, kihágások előbb-utóbb kiderülnek és komoly büntetés járhat érte. Olyan büntetés, hogy az adott klub akár kétszer is meggondolja, egyáltalán megéri-e piszkos eszközökkel előnyt kovácsolni.

Attól tartok, hogy kinyílt Pandóra szelencéje. Ezen történések láttán egyre több klub kerülhet valamelyik ázsiai állam tulajdonába ( PSG - Katar, Man City - Egyesült Arab Emirátusok, Newcastle - Szaúd-Arábia? ). Előfordulhat, hogy első körben az UEFA megbüntet, de utána a CAS úgyis elfogadja a fellebbezést és minden úgy megy tovább, mintha mi sem történt volna.

Na, ettől mentsen meg minket az élet, minden futballszerető ember nevében.

A Financial Fair Play csupán délibáb.

Kommentben, üzenetben várom a reakciókat!

2020 eddigi nyári transzferei

LEROY SANÉ ( MANCHESTER CITY→BAYERN MÜNCHEN, 49 MILLIÓ EURÓ )

A bajorok már tavaly nyáron szerették volna megszerezni a német szélsőt, akkor azonban egy súlyos sérülés okán meghiúsult a deal. Sané egy nagyon direkt, robbanékony, dinamikus, szélvészgyors játékos, aki kiváló cselezőkészsége miatt nagyon jó a párharcokban. Éppen ezen erényei miatt alapvetően illeni fog a Bayern München stílusába. Azonban, egy kicsit az ördög ügyvédje leszek: A 23 éves játékos vonalszélső, azaz az oldalovonal mellett ő adja meg a támadások szélességét. A Bayernben jelenleg a bal oldalon a gyorsvonat módjára felfutó balhátvéd, Davies tölti be ezt a szerepet, ezért a balszélső rengeteget mozog befelé és sokkal inkább a bal oldali félterületben helyezkedik. Amennyiben Sané és Davies is a vonal mellett fog játszani, nem fogják kioltani egy kicsit egymást? Sané tudni fogja a befelé mozgó szélső szerepkörét hozni adott esetben, ami eddig sem Manchesterben sem a válogatottban nem volt ínyére? Továbbá az is nagy kérdés, hogy a hosszú, súlyos sérülése után fogja-e tudni a legjobbját hozni. Comanhoz és Gnabry-hoz képest egyértelműen szintlépés, mindkét játékos felkötheti a gatyaszárat. Sané részéről abszolút érthető a váltás, Münchenben vélhetően alapembernek fog számítani. A Man City kerete még mindig tele van klasszis szélsőkkel, nagy valószínűség szerint nem fogják megérezni Sané hiányát.

ACHRAF HAKIMI ( REAL MADRID→INTERNAZIONALE, 40 MILLIÓ EURÓ )

A Real Madrid saját nevelésű játékosa két Dortmundban töltött szezon ( kölcsönben szerepelt ) után az Inter együtteséhez szerződött. A német csapatban kiváló teljesítménnyel vétette észre magát. Az idei szezon utolsó szakaszára a Borussia 3/5 védős rendszerre állt át, ezért felfutó szárnyvédőként hatékonyan segítette a támadásokat és szélességet adott a csapatnak. Ebben a bajnoki idényben 5 gólt szerzett és kiosztott 10 gólpasszt is. Továbbá, 85%-os pontossággal passzolt, 2,2 sikeres cselt mutatott be meccsenként ( 61% ). Az olaszok részéről egy nagyon okos húzás, Hakimi tökéletesen illeni fog Conte taktikájába és szükségük is van egy minőségi jobb oldali szárnyvédőre. A Real Madrid kicsit érthetetlen módon engedte el a marokkói futballista kezét, hiszen Carvajal már 28 éves, szóval 3-4 év múlva pótolni kell, amire Hakimi tökéletes opciót nyújthatott volna. A blancók döntése mellett az szól, hogy Hakimi védekezésbeli hiányosságai egy 4 védős rendszerben sokkal inkább kijönnek. Illetve, Hakimi valóban szélvészgyors, technikás is, de hiányzik belőle némi játékintelligencia, ezért egy másik hasonló sebességű védő ellen veszít a hatékonyságából ( lásd: újraindtás utáni Dortmund-Bayern bajnoki ). A játékos részéről érthető és logikus döntés, ugyanis az Conte-féle Inter projekt ígéretes, biztosan alapembernek fog számítani.

2020ig11.jpg

TIMO WERNER ( RB LEIPZIG→CHELSEA, 47 MILLIÓ EURÓ )

Sokáig nagyon úgy tűnt, hogy Liverpoolban fog kikötni, végül a Chelsea igazolta le. A Chelsea és a Lipcse játékstílusa nagyon hasonló: Erőteljes letámadás már az ellenfél térfelén, labdabirtoklás, kapura törő foci, de adott esetben a kontrajátéktól sem riadnak vissza. Ennek következtében a beilleszkedés és az átállás vélhetően a szokásosnál gyorsabban fog menni, illetve Werner abszolút passzolni fog a Kékek játékába. A 24 éves támadó a letámadásban kiválóan alkalmazható, egészen gyors, jól cselez, olvassa a játékot, gólokban és gólpasszokban egyaránt bővelkedik, az összjátékból pedig hatékonyan veszi ki a részét. A támadósor bármelyik szélén, vagy akár középen is képes játszani, ezért a támadótrió összeállítását illetően több variációs lehetőség áll majd Lampard rendelkezésére. Kulcskérdés, hogy elsősorban hol számít rá az angol vezetőedző, mindenesetre Abraham, Pulisic és Hudson-Odoi mellett neki is ki kell érdemelnie a játéklehetőséget. A fentebb említett okok miatt a Chelsea oldaláról kiváló deal, ahogyan Werner részéről is, mert egy ígéretes, sikeres jövőképpel kecsegtető projekthez csatlakozott.

ARTHUR-PJANIC "CSEREÜZLET"

Arthur 72+10 millió euró ellenében kerül a Zebrák kötelékébe, Pjanic pedig 60+5 millió euróért cserébe a Barcelona színeiben folytatja pályafutását. A katalánok részéről kizárólag gazdasági indokkal magyarázható ez a lépés: Azért, hogy az FFP ( Finanical Fair Play ) szabályainak megfeleljenek, legalább 70 millió euró értékű bevételre volt szükség június 30-ig. Ráadásul, az Arthurért kapott pénzt az idei szezonra könyvelték el, a Pjanic megszerzéséért feláldozott összeget azonban már a következő szezonra, szóval egy ilyen vetülete is van a történéseknek. Pjanic egy nagyon jó kvalitású, tapasztalt játékos, a stílusa is passzolni fog a Barca focijába, csakhogy 30 esztendős és már így is nagyon magas a keret átlagéletkora. Lehet benne még 2-3 jó szezon, de több nem nagyon. Az utolsó nagy lehetősége előtt áll. Alapvetően mélységi irányító, de valószínűleg 8-ast fog játszani ( amire szintén képes, csak nem biztos, hogy ugyanolyan színvonalon ), amíg Busquests a keret tagja ( ráadásul de Jong igazi posztja is a 6-os poszt ). Az olaszok oldaláról már sokkal inkább jó lépés volt Arthur megszerzése. A brazil játékos nyomás alatt sem veszti el a labdát, képes biztosítani a labdajáratás folytonosságát. A Barcelona szurkolói jogosan hiányolták tőle a kulcspasszokat, a vonalakat áttörő passszokat, zömében csak biztos hátra-és oldalpasszok fűzödtek a nevéhez. Elég hektikusan teljesített, hol jobban, hol gyengébben futballozott. Ennek ellenére óriási hiba volt elengedni, mert 2 év alatt kiderült, hogy komoly potenciállal bír, sem Setién, sem pedig Ernesto Valverde nem sajtolta ki a maximumot belőle. Amennyiben nem érkezik a Juventushoz Jorginho és Sarri marad a  kispadon, simán el tudom képzelni 6-os poszton, mert azt, amit Sarri elvár egy mélységi irányítótól, abszolút tudná hozni.

A 2010-es évek 4 legjobb centere

LUIS SUÁREZ ( BARCELONA, URUGUAY )

A 33 éves középcsatár Európában először a Groningen, majd az Ajax színeiben hívta fel magára európai topklubok figyelmét. 2011 telén a távozó Fernando Torres helyére érkezett Liverpoolba. Suárez hamar a liverpooli drukkerek kedvencévé vált, Steven Gerrard-dal illetve a Phil Coutinhoval kiváló játékkapcsolat alakult ki. Utolsó PL-ben töltött szezonjában 31 gólt szerzett, amellyel beállította Cristiano Ronaldo 2008-as gólcsúcsát, egyben természetesen a gólkirályi címet is bezsebelte.
2014 nyarán 90 millió euróért cserébe Luis Enrique kérésére a Barcelona csapatához szerződött. Eltiltása miatt egészen október végéig nem léphetett pályára. A bajnokságban így is 16 találatot jegyzett, a Bajnokok Ligájában pedig szórta a gólokat: kettő a City elleni nyolcaddöntő első meccsén, szintén dupla a PSG elleni negyeddöntő első meccsén ( David Luiz biztosan emlékszik rá ) a döntőben pedig ő szerezte csapatának 2. gólját. Annak a szezonnak a 2. Klasszikusát is ő döntötte el, miután egy nagy sprintet levágva lefutotta Pepét és kilőtte a hosszú sarkot, ami szintén kulcsfontosságú momentum volt a Barca azévi triplázásában. A következő bajnoki pontvadászatban 35 meccsen 40 alkalommal vette be az ellenfél hálóját.
Egy igazi lesipuskás és leleményes csatár, aki pályafutása csúcsán bármilyen szögből és helyzetből veszélyes tudott lenni. Rendkívül technikás, az összjátékból hatékonyan veszi ki a részét, olvassa a játékot, egészen jól cselez, fiatalabb korában pedig a robbanékonysága és a sebessége is egyik komoly fegyverének számított. Számtalan váratlan, zseniális megmozdulással rukkolt elő, sokszor a legnehezebb és legfontosabb pillanatokban. 3-szoros  Európai Aranycipős ( 2009/10, 2013/14, 2015/16 ). A Barcelona színeiben 270 meccsen 191 góllal, illetve 96 gólpaszal járult hozzá a katalánok sikereihez.
Az uruguayi pályafutását több botrány is végigkíséri: 3 alkalommal harapott, emellett sokat színészkedik, szimulál, fetreng, nagyon hevesen reklamál, illetve súlyosabb szabálytalanságoktól sem riad vissza. És ki ne emlékezne arra, hogy a 2010-es Uruguay-Ghána világbajnoki negyeddöntő hosszabbításának utolsó percében 1-1-es állásnál kézzel ütötte ki a labdát a gólvonalról.

Egy biztos: Egy korszakos, extraklasszis center, ha a te csapatodban játszik, imádod, ha nem, akkor utálod.

ROBERT LEWANDOWSKI ( BAYERN MÜNCHEN, LENGYELORSZÁG )

A Bayern München gólfelelőse a Lech Poznan együttesében debütált a 2008/09-es idényben és a góllövőlista 2. helyén zárt. A következő szezonban 18 góllal gólkirály lett, amellyel csapatát hozzásegítette a bajnoki cím megszerzéséhez. A Borussia Dortmund számára nem kellett több, 2010 nyarán 4,5 millió euró ellenében szerezte meg. Lewandowski első németországi idényében 7 bajnoki gólnál nem jutott tovább, azonban a másik 3 szezonjában sosem termelt 20 gól alatt ( 22, 24, 20 ). Pályafutásának egyik csúcspontja a Real Madrid elleni BL-elődöntő odavágóján szerzett 4 gól még a Dortmund színeiben 2013-ban, komplett bolondot csinált a Habfehérek védelméből. A Borussia stílusában és játékrendzserében lubickolt, egyik kulcsfigurája volt annak a csapatnak. 2 német bajnoki címmel és 1 német kupagyőzelemmel hagyta el a Ruhr-vidéket.
2014 nyarán lejáró szerződését nem hosszabbította meg, ezért ingyen szerződött a Bayern Münchenhez. A bajoroknál a csapat elsőszámú gólvágója, a Bundesliga egyik kiemelkedő csillaga és talán már legendája is. Már 5 alkalommal végzett a Bundesliga góllövőlistájának élén, a többi alkalommal pedig a 2. helyet foglalta el. Idén már most 29 gólnál jár, két korábbi bajnoki szezonban pedig 30 találatig jutott. Igen ám, most jön a nagy de: A BL egyenes kieséses szakaszában az igazi extraklasszishoz méltó teljesítmény még várat magára ( leszámítva a Real elleni mesternégyesét ) és a BL-serleg azért még nagyon hiányzik a gyűjteményből.
Lewandowski egy igazi izomkolosszus, de mindeközben nagyon mozgékony, dinamikus, pontosan tudja, hogy mikor és hogyan kell a kapu elé érkeznie. A fejjátéka kiváló, a magas játékintelligenciája és a fantasztikus technikai képzettsége révén az összjátékba bátran bevonható. A tizenhatoson belül bárhonnan képes gólt lőni, tökéletesen érzi a kaput.

Németország már bevette, de Európát még nem. Még.?

ce1.jpg

SERGIO "KÜN" AGÜERO ( MANCHESTER CITY, ARGENTÍNA )

Agüero az Independiente akadémiáján nevelkedett, majd csupán 15 évesen már be is mutatkozott a felnőttek között. 2006 nyarán az Atlético Madrid csapott le rá 23 millió euróért cserébe. A Matracosok színeiben még nem igazán rúgta be az ajtót, 2011 nyarán pedig a Manhcester City kedvéért ott is hagyta a spanyol együttest. Az évek múlásával klublegendává nőtte ki magát,ráadásul a Manchester City legeredményebb játékosának mondhatja magát. 368 találkozón 258 gól és 72 assziszt a mérlege, azaz 82,9 percenként veszi ki a részét egy gólból. A Premier League-t 4-szer nyerte már meg, 2012-ben az ikonikus, az utolsó meccs hosszabbításában szerzett góllal( Alan Smith, brit kommentátor: Agüüüüüeeeeerrrroooooooooo ). 170 gólt lőtt angol bajnoki meccseken, ezzel a PL történetének 6. legeredményesebb játékosa. A Bajnokok Ligájában azonban még adós az igazán klasszis produkciókkal, tavaly a Spurs elleni negyeddöntő első meccsén kihagyott büntetője nagyon hiányzott a végén.
Az éles szögből lőtt gólok mestere, alacsony, de rendkívül erős és robosztus. A kapu elé mesterien érkezik a robbanékonyságát, a dinamikusságát és a sebességét kihasználva. Mindig alárendeli magát a csapatnak, lát a pályán. A rugótechnikája pazar, ezért az átlövései is veszélyesek. Nagyszerűen cselez, az összjátékból is kiveszi a részét.

A Premier League ikonikus alakjának számít, vajon a BL-ben is leteszi majd a névjegyét?

MARIO MANDZUKIC (  AL-DUHAIL SC, HORVÁTORSZÁG )

A 190 centiméter magas játékos a horvát utánpótlás egyik legjobb minőségű "terméke". 2010 júliusában a Wolfsburg csapatához írt alá 8 millió euró ellenében, két évvel később már a Bayern München keretéhez tartozott. Újabb két szezont követően az Atlético Madridhoz került, a Matracosokat már egy év után elhagyta a Juventus hívó szavára. Az olasz együttest négy idényen át szolgálta, most már Katarban vezet le. Sosem lőtte zsákszámra a gólokat( egyetlen bajnoki szezonban sem jutott 18 gólnál tovább ), azonban nagyon érti és átlátja a játékot, ezért igazi támadófegyverré vált, mert több poszton és szerepkörben is be lehet vetni. Igazi csapatember, aki mindig nagyon hasznos munkát végez. Fizikuma, illetve magassága okán a fejjátékában lehetett bízni. Lábbal is kifejezetten ügyesen bánt a labdával. Sosem csillogott, sosem tündökölt, de a "háttérben" mindent megtett a csapatért, pont utóbbi miatt játszatták és nem azért, hogy mesterhármasokat lőjön. A Heynckes-féle triplázó Bayern alapemberének számított. Továbbá, szerzett kulcsfontosságú gólokat: A 2013-as BL-finálé 60. percében ő szerzett vezetést akkori klubja, a Bayern München számára. A 2018-as világbajnokság Anglia elleni elődöntőjének hosszabbításában ő lőtte a döntőbe Horvátországot.

Egy elfeledett hős.

 

A jövő klasszisai, 2. rész

ANSUMMANE FATI ( BARCELONA, SPANYOLORSZÁG )

A 17 éves szélső a szezon eleji sérüléshullámnak köszönhetően kapta meg a lehetőséget a Barcelona nagycsapatánál és maximálisan élt is vele. 2. mérkőzésén, az Osasuna ellen az ő fejesgóljával egyenlített a katalán gárda, a következő találkozón, a Valencia ellen is gólt szerzett. Egészen gyors, lát a pályán, már most komoly játékintelligenciával futballozik, a cselezőkészsége kiváló, keresi és jó arányban nyeri meg a párharcokat. Azáltal, hogy 17 évesen élt a semmiből adódó eséllyel, arról tett tanúbizonyságot, hogy képes elviselni a nyomást és a legnehezebb pillanatokban sem inog meg a bátorsága. A koraérettség benyomását kelti. Hosszú idő után egy olyan rendkívül komoly potenciállal és sikeres jövőképpel bíró játékos, akire a Barcelona játéka nagy eséllyel épülhet a jövőben.

ALPHONSO DAVIES ( BAYERN MÜNCHEN, KANADA )

A kanadai játékos szintén idén szerzett magának igazi hírnevet. Eredetileg szélső támadó, de a Bayern München színeiben a védelem bal oldalán csillogtattja meg tudását. Félelmetesen dinamikus, robbanékony, szélvészgyors, ezért a szélen történő felfutásai jelentik az egyik legkomolyabb támadó fegyvert. Továbbá, magas játékintelligenciával bír, technikás, jól cselez, a beadásai életveszélyesek, illetve olvassa a játékot. A védőjátékát komoly helyezkedési hibák is jellemzik, amit a sebességével ellensúlyoz, előbbin változtatnia kell. Azáltal, hogy hátvédként játszik, a robbanékonyságát és a sebességét jobban tudja kamatoztatni. 24 német bajnoki meccsen szerzett 2 gólt és kiosztott 5 gólpasszt. Minden kétséget kizáróan az egyik legizgalmasabb profil a belhátvédek között. 

ef3.jpeg

JADON SANCHO ( BORUSSIA DORTMUND, ANGLIA )

A Manchester City neveltje 2017-ben lelépett Angliából, mivel nem hosszabbították meg lejáró szerződését és a Borussia Dortmund 2. csapatához csatlakozott, hogy 1 évvel később között a felnőttek között is bizonyíthasson. A Bundesliga most futó idényében 14 gólt, illetve 16 gólpasszt jegyez, ami egyértelműen fejlődést jelent a tavalyi 12 gólhoz és 14 gólpasszhoz képest. Mindkét szélen képes magas szintű teljesítményt nyújtani. 2,4 sikeres cselt mutat be meccsenként. Az üres területekben lubickol, hiszen akkor tudja érvényesíteni a dinamikáját, a robbanékonyságát a sebességét. Rendkívül technikás, a pazar cselezőkészsége miatt a párharcait jó arányban nyeri meg. Véleményem szerint legkésőbb jövő nyáron távozik Dortmundból, mégpedig egy angol csapatba fog kerülni. Abszolút adja magát a Manchester United: Solskjaer filozófiájába ( fiatal, brit és angol ) - elnézést a szóhasználatért, hahahaha - tökéletesen illik, a Vörös Ördögök kerete egy ilyen szélsőért kiált, ráadásul ez amolyan revans is lehetne a város másik nagy csapatán. Ha esetleg Mané/Salah távozna, akkor Liverpoolban is el tudnám képzelni, habár az Anfield környékén mostanság Werner érkezéséről csiripelnek a madarak.

JOAO FÉLIX ( ATLÉTICO MADRID, PORTUGÁLIA )

Félix a Benfica színeiben tavaly bebizonyította, hogy korosztályának egy igen kiemelkedő tehetsége. Egy zsigeri, ösztönös zseni, egy tőről metszett labdaművész, akinek a kreativitása párját ritkítja, nagyszerűen találja meg és használja ki a védelem és a középpálya közti üres területet, lát a pályán, a labda nélküli játéka is hasznos és hatékony tud lenni. Már múlt nyáron sem értettem, hogy miért szerződött Európa legdefenzívebb topcsapatához, az Atlético Madridhoz. Egészen egyszerűen nem tudja kamatoztani a legnagyobb erősségeit, nem illik bele Diego Simeone elképzeléseibe, hiszen Félix nem az a profilú játékos, aki 4-4-2-ben tolódgat. Hiába rendelkezik óriási potenciállal a portugál, amíg nem igazol el máshova, addig csak partra vetett hal módjára fog szenvedni.

MASON MOUNT ( CHELSEA, ANGLIA )

A 21 éves támadó középpályás tavaly a Championshipben a Derby County gárdájában pallérozódott, az aktuális szezonban pedig a Chelsea alapembere. Letámadás alkalmával bátran használható, nagyon kreatív játékos, aki a bal odali félterületben érzi a legjobban magát. Szélsőt és támadó mögötti középpályást is képes játszani. Egészen gyors, nagyon technikás, kiváló rugótechnikával rendelkezik, 6 góllal és 4 gólpasszal vétette észre magát Angliában. Talán nem tartozik a leginkább felkapott tehetségek közé, de az egyik legkomolyabb jövőképpel bír a támadó középpályások között. A Premier League-ben 85%-os pontosságal passzolt, illetve a cselei 61%-ban sikeresek voltak.

A jövő klasszisai, 1. rész

ERLING BRAUT HAALAND ( BORUSSIA DORTMUND, NORVÉGIA )

A 19 éves center idén a Salzburg színeiben robbant be a köztudatba. Egy rendkívül komplex, sokoldalú játékos: Magas, egy igazi izomkolosszus, ezért a párharcokban nehéz megverni. Szélvészgyors, nagyon technikás, jól cselez, kivaló rugótechnikával rendelkezik, ezért nehéz helyzetekből és éles szögből is képes gólt lőni. Az összjátékból is hatékonyan ki tudja venni a részét, nagyon érzi a kaput, azonban a fejjáttéka még csiszolandó. A Dortmund színeiben 602 perc alatt 10 gólt szerzett, adott 2 gólpasszt, kiosztott 7 kulcspasszt, kialakított 9 helyzetet, a lövéseinek 76%-a kaput talált ( 13 db ). A fejlődés szempontjából az egyik legjobb helyen van jelenleg. Véleményen szeirnt 2021 vagy 2022 nyarán fog klubot váltani nagyon nagy összegért cserébe. A Real Madridban abszolút el tudom képzelni Benzema helyén, de a komplexitása miatt bárhol a jelenlegi évtized egyik legnagyobb csatárklasszisává fog válni.

FRENKIE DE JONG ( BARCELONA, HOLLANDIA )

A Barcelona játékosa az Ajax tavalyi BL-menetelésekor mutatta meg tudása legjavát. Első barcelonai szezonjában  ugyan komoly teljesítményt tett le az asztalra, de nem rúgta be az ajtót: Először is, az Ajax csapatában mélységi írányított játszott - ami az igazi posztja - és köré épült a középpályás játék. A Barcaban azonban 8-ast játszik, nem ő a játék fókuszpontja a középpályán, egy diszfunkcionális középpályán olyan szinten helyt áll, hogy a csapatban az egyik legjobb. Hosszú távon minden valószínűség szerint Busquests helyét és szerepkörét fogja átvenni. A holland taktikailag rendkívül érett, sokoldalú, olvassa a játékot, nagyon nehéz elvenni tőle a játékszert, mivel nagyszerűen fedezi azt. Továbbá, a passzainak szeme van, képes kulcspasszokat adni, dinamikus, fordulékony, illetve a legnehezebb helyzetekben is egy csapattársnak továbbítja a labdát. Minden képessége adott ahhoz, hogy a következő évek egyik legjobb mélységi irányítója legyen.

jk1.jpg

MATTHIJS DE LIGT ( JUVENTUS, HOLLANDIA )

A 20 éves belső védő szintén tavaly vált igazán ismertté az Ajax színeiben. Tavaly nyáron végül a Juventus vitte el 75 millió euróért cserébe. Torinóban egyenlőre nem váltotta be a hozzű fűződő reményeket, de a hangsúly az egyenlőrén van. Bekerült egy olyan együttesbe, ahol nem lehet veszíteni, ahol minden kisebb hiba is rivaldafénybe kerül. Szerintem egészen egyszerűen időt kell neki adni, mert a képességei alapján nagy eséllyel a jelenlegi évtized egyik korszakos védője lesz belőle. A párharcokban domináns, a fejpárbajokban nagyon erős, nagyon labdabiztos, képes akár támadásokat indítani hátulról, ezért a hátulról való építkezésben tökéletesen alkalmazható. A fizikuma kivaló, emellett kellően gyors is és lát a pályán. 17 évesen a holland válogatottban két bődületes hibával debütált egy kulcsfontosságú vb-selejtezőn Bulgáriában, most mégis Torinóban keresi meg a kenyérre valót, szóval hatalmas vétek már most leírni.

FEDERICO VALVERDE ( REAL MADRID, URUGUAY )

A 21 éves játékos már a tavalyi szezonban is többször kapott játéklehetőséget a spanyol fővárosban, az idei szezonban pedig meghatározó Zidane elképzelésiben. A letámadásban egészen kivaló, rengeteg fut és dolgozik, a védekezésből rendkívül hatékonyan veszi ki a részét szerelések és labdaszerzések révén, ami a támadó szellemű középpályásoknak ( Kroos, Isco ) nagyobb teret és szabadságot tesz lehetővé. Casemiroval karöltve elérték, hogy a Real Madrid csapatát középen nagyon nehéz legyen áttörni. A szerepkörét maximálisan ellátja, 2 góllal, illetve 4 gólpasszal is hozzájárult csapatának játékához. A modern futballban óriási értéknek számít, ha így folytatja, komoly jövője lesz habfehérben.

ANDRÉ ONANA ( AJAX, KAMERUN )

A kameruni hálóőr szintén oroszlánrészt vállalt az Ajax tavalyi sikereiben. 2010től 2015-ig a La Masían nevelkedett, onann került Amszterdamba. Lábbal nagyszerűen bánik a labdával, ezért az összjátékba nyugodtan bevonható, de a védések terén is magas szinten képvisel. Lenyilatkozta, hogy távozni szeretne ezen a nyáron, amit az Ajax vezetősége is elfogadott. Elsősorban PL csapatok érdeklődéséről hallani ( Spurs, Chelsea ). Előbbi a 33 esztendős Lloris hosszú távú helyettesét kutatja, utóbbi Kepa be nem válása okán keres kapust a piacon. Mindkét együttes jó dealt kötne, ha megszerezné Onanat.

A koronavírus okozta dilemmák és következmények a futball világában

Egyre több európai bajnokság folytatását jelentik be, miközben a holland, a francia és a belga liga idei pontvadászata nem folytatódik. Milyen érvek és ellenérvek szólnak a folytatás, illetve a befagyasztás mellett? Hogyan fog kinézni az európai futballpiac a járvány után?

HELYZETJELENTÉS

Ezen a héten csötörtökön bejelentették, hogy a német bajnokság zárt kapuk mögött folytatódni fog május 16-án, szombaton. Továbbá, a török ( június 12. ), a horvát ( május 30. ) és a bolgár bajnokságban ( június 5. ) ismét mérkőzéséket fognak rendezni. Ezzel szemben Franciaországban a kormány úgy döntött, hogy szeptemberig tilos sporteseményeket tartani, ennek következtében a Francia Labdarúgó-Szövetség úgy döntött, hogy a jelenlegi állás alapján hirdetnek bajnokot, európai kupaindulókat, illetve kiesőket. Ennek a döntésnek az egyik legnagyobb vesztese a Lyon lett, akik így az Európa Ligáról is lemaradtak. A klub vezérigazgatója, Jean-Michel Aulas jogi lépéseket fontolgat a szövetséggel szemben, de hasonló terveket szövögetnek az Amiens csapatánál is ( az egyik kieső ). Azt érdemes megjegyezni, hogy a Montpellier egyik játékosa, nevezetesen Junior Samba koronavírus-fertőzés miatt lélegeztőgépre került. Ezek után a francia játékosok szakszervezete több 10 hívást kapott naponta a játékosoktól, akik aggodalmukat fejezték ki, illetve többen azt nyilatkozták, hogy csak abban az esetben hajlandóak pályára lépni, ha a szükséges egészségügyi feltételeket biztosítják.

Hollandiában nemcsak befagyasztották a bajnokságot, hanem még bajnokot sem hirdettek és kiesők sem lesznek. Természetesen ez a döntés sem maradt heves vitáktól mentes: A másodosztályban biztos feljutónak volt tekinthető a Cambuur csapata, ebből eredően perrel fenyegetik a Holland Labdarúgó-Szövetséget, mivel elvették tőlük a feljutás szinte biztos lehetőségét. Az Ajax szélsője, Hakim Ziyech pedig nyomdafestéket nem tűrő szavakat használt, amiért nem adták oda a bajnoki címet az Ajax együttesének. Belgiumban a franciákhoz hasonlóan cselekedtek, ők jelenteték be először, hogy nem rendeznek ebben a szezonban több bajnokit és a jelenlegi állást tekintik véglegesnek. A kisebb bajnokságokban azért mernek könnyebben lemondani a folytatásról, mert sokkal kevesebb pénz a tét. ( kevesebb szponzor, marketing, televíziós jogdíjak )

kf1.jpg

A Leganés vezetőedzője, Javier Aguirre elszólta magát: Spanyolországban a tervek szerint június 20-án folytatódik, július 27-én pedig befejeződik a pontvadászat, természetesen zárt kapuk mögött. A mérkőzéseket szombat-vasárnap, szerda-csütörtök ritmusban rendezék meg. Az összes csapatnál szerdán kezdték meg a teszteléseket, pénteken pedig egymástól elkülönülve ugyan, de az edzőközpontokban edzettek a játékosok. 760 millió euró a tét.

Olaszországban is tesztelés után a futballisták elkezdhettek egyénileg készülni, azonban itt elég rosszak a kilátások: A Torino szerdán jelentett be egy fertőzőtt játékost, a Fiorentina csapatánál 3 játékos, illetve az edzői stábból is 3-an pozitív tesztet produkáltak. A Sampdoria klubjánál is 3 koronavírus-fertőzőttről lehet tudni. Ráadásul a kieső helyen tanyázó Brescia együttese a folytatás ellen foglalt állást, ugyanis a focisták nem éreznék biztonságban magukat, sőt akár a kiesést is vállalják, de a játékosok egészséget biztosan nem fogják kockára tenni. Ezek után elég nehéz elképzelni a folytatást... Olaszországban "csupán" 600 millió euró a tét.

Angliában is vannak tervek az újraindítás kapcsán, június 8 a bűvös dátum. A húsz első osztályú klub jövő hétfőn fog tárgyalni a részletekről. A Szigetországban a következőket tervezik bevezetni, amennyiben valóban lesz folytatás: A meccs közben tilos lesz köpködni ( sőt, elvileg az ezt megszegőket sárga lappal kellene jutalmazni ), a másik kulacsásból inni, illetve a mérkőzés után mezt cserélni. Amennyiben a hátralévő találkozók közül egy sem kerülne megrendezésre, a húsz klubnak együttesen 760 millió font értékű televíziós jogdíjat kellene visszafizetni ( a klubok a TV-s jogdíjat két részletben kapják meg, az első augusztusban, a másodikat februárban ). Ráadásul a kisebb csapatok bevételük legalább 50%-át a meccsnapi bérletekből, jegyekből szerzik, ezért is lehetett olyan tervekről olvasni, hogy a hátralévő fordulókat Ausztráliában ( ott nagyon kevés a fertőzött ), vagy Angliában, 10 semleges helyszínen rendeznék meg. És ha ez még nem lenne elég, a másodosztályban szereplő klubok hallani sem akarnak arról, hogy esetleg nem lesznek feljutók. A Championship klubjainak nagy része úgy költ igazolásokra, bérekre, úgy alakítja ki a bérstruktúrát, hogy amint feljut a PL-be, stabilizálódik a klub anygai helyzete. Ha ez nem jön össze, akkor annak végső esetben csőd lehet az eredménye. A folytatáshoz elvileg 40 000 tesztet kellene elvégezni. Az amúgy is nagyon leterhelt egészségügyi ellátórendszer ilyen mértékű kifosztása ér annyit, hogy a PL folytatódjon? Futball fanatikusként is kapásból nemet vágok rá.

Mindeközben a Nemzetközi Szabályalkotó Testület bejelentette, hogy a csapatok egy mérkőzésen ötöt cserélhetnek. Halottnak a csók.

A kulcskérdés: Mi a fontosabb? Az egészség vagy a pénz és az, hogy a pályán dőljenek el a kérdések?
Véleményem szerint létezik egy alternatív megoldás: Ki kellen dolgozni egy play-off rendszert a jelenlegi tabella alapján, amelyben eldőlne a bajnok, az európai kupaindulók és persze a kiesők kiléte is. Nagyon bicskanyitogatónak tartom azt, hogy a játékosok semmilyen szinten nincsenek bevonva a döntéshozatalba. Azt sem tartom jó ötletnek, hogy a játékosokat csapágyasra járatják júniusban és júliusban, majd utána augusztusban a BL-t és az EL-t tervezik lefolytatni. Mivel 2021-ben Európa-bajnoskágot tartanak, ezért a következő szezon menetrendjét is sűríteni kellene, plusz nem lenne nyári szünet. A kisebb csapatok játékosai, akik nincsenek hozzászokva a heti két mérkőzéshez hogyan fogják bírni ezt az erőltetett menetet? És akkor még a kéthónapos kihagyást, plusz az edzőmeccsek hiányát meg sem említettem. A Barcelona csapatának orovosi stábja komoly sérüléshullámra számít. Képzeljük még azt el, hogy a BL negyeddöntők között lesz pl. egy PSG-Bayern párosítás. A Bayern túl egy bajnoki menetelésen, a PSG március közepe óta nem játszott tétmeccset, ráadásul nem játszhatna otthon a francia kormány döntése miatt. Mi értelme lenne egy BL-döntőnek zárt kapuk mögött? A BL és EL befejezése nemcsak a csapatok, hanem az UEFA számára is kulcsfontosságú a bevételek okán.

Egy biztos: Jövő héttől a Bundesligán a világ szeme.

kf3.jpg

BEDŐLHET A FUTBALLPIAC?

Európában az utóbbi években a következő úgynevezett "kasztrendzser" alakult ki: 4 topligáról ( angol, német, spanyol, olasz ) beszélhetünk. A világ 5. legerőseb bajnoksága, a Ligue 1 Európa szupermarketje: Franciaországból "félkész", a topfutballra tökéletesen alkalmas focisták érkeznek, akik zömmel 21 évesek vagy annál fiatalabbak. Az utóbbi évtizedben Brazílíát követően innen exportálták a legtöbb játékost. A PL csapatok a legutóbbi 8 átigazolási szezont figyelembe véve csak Franciaországból 1 milliárd font értékben igazoltak játékosokat. A francia csapatok zömének klubmodellje arra épül, hogy játékosokat nevelnek, akiket nagy haszonnal értékesítenek. Abban az esetben, ha a La Liga, Bundesliga és főleg a PL együttesek gazdaságilag meggyengülnek, jelenleg még beláthatatlan következményekkel járhat. Továbbá, a portugál, holland, de egyes osztrák és szlovák klubok is arra építenek, hogy tehetséges játékosokat adnak el eggyel magasabb polcra. Mi történik velük akkor, ha a topcsapatok kevesebb fiatal tehetséget fognak igazolni kisebb pénzösszegekért? Ennek következtében a következő évben, években még inkább előtérbe kerülhetnek a kölcsön - és csereüzletek. A szlovák Zsolna abból él, hogy fiatal, tehetséges szlovák játékosokat exportál eggyel magasabb szintre. A klub tulajdonosa felszámolási eljárást indított, mondván, bedőlt a klubmodell, hiszen ezentúl a holland, portugál és egyéb klubok nem tudják megvenni ezen tehetségeket.

Száz szónak is egy a vége: Egy másik futballvilág jöhet a vírus lecsengése után.

süti beállítások módosítása